Hajnal Kitti: Vékony jég - 3.

 

3.

 

Charlie-t egy céges rendezvényen szedtem össze, és bár nem reménykedtem többen, mert három órával a megismerkedésünk után már az ágyamban bagózott, meglepően ragaszkodónak bizonyult. Szóval adtam egy esélyt, mert nem tudhatom, mi sül ki ebből. Talán valami jó, de ha mégsem, legalább szórakoztam egyet.

– Szerdára van valami terved? – kérdi egy újabb slukk után. Utálom a cigarettát, az életteremben még inkább, de a kedvéért most megtűröm. Maximum kiszellőztetek.

– Edzésem van.

– Milyen sportág? – érdeklődik, miközben végre elnyomja a dohányt. Lassan talán fel is lélegezhetek.

– Konditerem, semmi versenyszerű – vonom meg a vállamat. Azt hiszem, kicsit túlbecsült. Átmászik az ágyon, kapok egy keserű csókot, aztán öltözni kezd, nyugodtan szedegeti össze a ruháit, miközben vidáman kérdezget.

– Csütörtök?

– Jó – egyezek bele. – Nálad vagy nálam?

– Te közelebb laksz.

– Oké.

Ennyiben maradunk. Kikísérem az ajtón, és én is megyek a dolgomra. Ma munka után kötöttünk ki a lepedőn, én meg lassan elkések. Nem mintha kötött programom lenne, csak Stephennel találkozom. Aki rögtön ki is szúrja, hogy jó a kedvem.

– Nagyon fel vagy villanyozva – jegyzi meg érdeklődve, én pedig bólintok. – Na, nem is mondtad, hogy van valakid.

– Ez most meglep? – kérdezek vissza élesen, de nem különösebben hatja meg, cseveg tovább. Nem mintha másra számítottam volna.

– Mióta?

– Körülbelül három hete.

– Akit a céges bulin szedtél fel? – Bólintok. Miért is hittem, hogy elkerüli a figyelmét? – És jó az ágyban is – közli tényként, amivel végre kiérdemli, hogy felé forduljak.

– Ezt honnan tudod?

– Mindig tudom, ha az aktuálisod jól teljesít. Látszik rajtad – feleli úgy, mintha magától értetődő lenne a dolog. Engem viszont kiráz a hideg.

– Baszki, Stephen, ilyenkor félek tőled!

– Most miért? – tudakolja ártatlan arcot vágva. Hátborzongató, komolyan. – Mert ismerlek?

– Mert néha már mániákus vagy.

Elmosolyodik, a maga ravasz módján.

– Az is lehet.

Inkább nem firtatom, mire gondol, mert nem biztos, hogy jó lenne nekem, ha tudnám. Sokszor tényleg megijesztenek az ilyen apróságai. Bár nem csodálom, hogy ennyire ismer, túl hosszú ideje nyúzzuk egymást. Nekem időnként mégis ugyanolyan rejtély, mint volt…

– Na, mi ez a komolyság? – szólal meg újra, ezzel kiragadva a merengésből. Megosztom vele a gondolataim, úgyis körülötte forognak.

– Csak azon filózom, hogy te jobban ismersz engem, mint én téged.

– Ez nem meglepő.

– Miért? – kérdezem értetlenül, Stephen pedig úgy néz rám, mintha minimum hülye lennék.

– Mert baszol figyelni másokra, azért.

– Én is szeretlek – húzom el a számat, de nem kezdem tagadni a nyilvánvalót, mert úgyis neki van igaza. Sokszor rémesen elmellőzök dolgokat még akkor is, amikor tényleg próbálok odafigyelni. Egyszerűen ilyen vagyok, néha ki kell szúrni a szememet a tényekkel, mert képtelen vagyok észrevenni őket. Stephen pontosan tisztában van ezzel a hibámmal, és nem rest az orrom alá dörgölni, akárhányszor csak tudja. Ő bezzeg minden fontos és lényegtelen dolgot megjegyez másokról, talán ezért is van, hogy a pokróc stílusa ellenére bomlanak érte a pasik. Vagy pont azért, ki tudja.

– Én jobban – vigyorogja. – Szóval, milyen a srác?

– Elmegy – vonom meg a vállamat, Stephen viszont felröhög a szóhasználatomon.

– De jó neki!

– Te rémesen hülye vagy – közlöm vele, de ő tovább nevet.

– Én vagyok a hülye? Te fogalmazol ilyen… hm… kétértelműen.

– Neked mindenről a szex jut eszedbe! – méltatlankodom nem túl meggyőzően. Stephen rám pillant, felhúzza a szemöldökét.

– Ha azt mondod, neked nem, akkor letagadhatod, hogy farkad van.

Jó, eddig bírtam, a biciklire borulok, és ráz a röhögés. Stephen nagyon elégedetten szemléli, ahogy levegőért harcolok, még hátba is vereget. Teljesen idióták vagyunk. Imádom benne, hogy mellette ennyire le tudok lazulni.

– Na, túléled a humorom?

– Eddig is ment, nem?

– Sosem tudni – vonja meg a vállát, és másik gépet választ. Nem követem, eléggé eltér az edzési ritmusunk. Ő inkább izmosabb, én szeretnék vékony maradni, inkább csak erősítek. Nem mintha ő a kétajtóra gyúrna, de rajta jobban látszik, hogy heti háromszor a teremben izzad. Nem is tudom, hány éve kattantunk rá a közös edzésre, de azóta is tart a lelkesedés. Eléggé kikapcsolja az embert, ha napközben szellemi munkát végez.

– És komoly? – tér vissza a témára öltözés közben.

– Még nem tudom.

– Vagy nem árulod el…

– Vagy az – hagyom rá. Jó, igazság szerint nem igazán várok sokat ettől a kapcsolattól, ha lehet így nevezni. Leginkább szex, alig tudtam meg róla bármit is az elmúlt hetekben. Nem szoktam így beleugrani semmibe, de most kicsit megcsömörlöttem, azt hiszem. Stephen befejezi a vallatást, nyugtázza, hogy sokat úgysem húz ki belőlem.

 

 

– Tetszik ez a hely.

Lehoztam Charlie-t a Foltba. Veszélyes terep, de nem érdekel. Az első pillanatban látom, hogy úgysem lesz ebből szexen kívül semmi köztünk, mert Stephen épphogy megemeli a sörét, Charlie szeme máris megakad rajta. Barátom tekintete kérdéssel vegyes értetlenséggel villan rám, én meg vállat vonok.

– Ezt te komolyan is gondoltad? – fordul hozzám, amikor egy pillanatra kettesben maradunk.

– Dehogyis – felelem némi fáziskésés után. – Csak ágymelegítőnek használom, és ő is engem. Nem kell törnöd magad, nem fog érdekelni, ha megdöntöd.

– Törni magam? – néz rám sokatmondóan. – Csak utána kéne mennem a mosdóba.

– Akkor tedd!

Stephen meghökkenve bámul rám, aztán elgondolkodva kortyol a sörébe.

– Mi a franc van veled?

– Két hónap nekem is sok szex nélkül.

– Viccelsz? Szerintem két hét is – vágja rá vigyorogva, amitől még inkább elkomorodom. – Hát hol a marad a romantika?

– Haldoklik bennem – válaszolom, és lehúzom a felesem. – Néha nekem is lehetnek olyan kalandjaim, amikor nem a nagybetűs Őt keresem – magyarázom, Stephen pillantása pedig szinte lyukat éget belém. Annyira aggódó arcot vág, már én is majdnem azon kezdek agyalni, hogy biztosan valami bajom van.

– Furcsa tőled ilyet hallani.

Felnevetek, és kérek egy újabb italt. Nem veszem észre, de máris kezdek részegedni. Stephen a negyedik körnél elkapja a kezemet, elveszi tőlem a poharat.

– Oké, mi ütött beléd?

Én magam sem vagyok biztos benne. Kell egy kis idő, mire képes vagyok szavakba önteni, mi nyomja a szívemet. Persze úgyis felesleges, de ha már kérdezi…

– Az elmúlt években tizenöt próbálkozásom végződött a te ágyadban. Kezdem feladni.

Nem akarok beszélni róla. Gyáva vagyok ahhoz, hogy elküldjem a fenébe, mert iszonyatosan hiányozna, de ha továbbra is ilyen irányba haladnak a dolgok, egyszerűen csak megkeseredem.

– Sajnálom.

– Persze. Azért csinálod.

– Hogy tudsz folyton ilyen pasikat összeszedni? – rázza meg a fejét, én meg sóhajtok egy nagyot. Megint a régi nóta, én és a szar választásaim. Unom.

– A többséggel nem lenne baj.

– Ja, értem – vágja rá Stephen azonnal. – Szóval szerinted gyári alaptartozék, hogy egy szép mosoly, és máris elcsábulnak?

– Azért bőven többet csinálsz annál…

– Biztos vagy benne?

Dehogy vagyok. Megkísérlem visszaszerezni a poharat, de Stephen elrántja előlem, és ő issza meg inkább. Remek, mintha valami elcseszett bátyus lenne. Jó, hogy legalább az erényeimre nem próbál vigyázni…

– Nem tudom, nem szokásom a részletek felől érdeklődni. Egyáltalán van értelme annak, hogy keresek?

– Ha egyszer megjelenik az életedben egy olyan pasi, aki megérdemel, esküszöm, hogy a közelébe sem megyek – mondja ünnepélyes komolysággal, bennem meg felmegy a pumpa.

– Remek, tehát még azt is te döntöd el, hogy ki lesz a nagy Ő? Társkeresőt kéne nyitnod! – jegyzem meg epésen, és magára hagyom. Utánam szól, de nem érdekel, kicsit el akarok tűnni a közeléből. Kapóra jön, hogy összetalálkozom Charlie-val, akit magammal rángatok táncolni, ő pedig egy percig sem tiltakozik a gondolat ellen, hogy nálam érjen véget az este…

 

 

Hirtelen ötlettől vezérelve hívom fel Craiget. Pár hete nem találkoztunk, mert maga alá temette a munka. Már hiányolom, mert ha éppen ráérünk, legalább kéthetente összefutunk.

– Na, mesélj! Mit csinált megint Stephen? – kérdezi, miközben elém tol egy sört. Felbontom, és belekortyolok, mielőtt válaszolnék.

– Most épp semmit.

– Akkor mi a baj?

– Nem nagyon tudnám megmagyarázni – Igazság szerint tényleg csak úgy össze akartam futni vele. Stephen társaságából picit most elegem van, Craig meg hiányzott. – Csak beszélgethetnékem volt, és rég dumáltunk egy jót.

– Matt, te általában Stephennel beszéled meg a dolgaid, velem csak akkor, ha épp fújsz rá – néz rám komolyan, és próbál rávenni, hogy végre meséljem el a bánatomat. – Szóval mi történt?

Ezen elgondolkodom. Csúnyán hangzik, hogy ezek szerint ennyire kihasználom Craig barátságát.

– Ne haragudj, nem vettem észre, hogy hanyagollak.

– Nem mondtam ilyet, és különben is, én nem értem rá mostanában – nyugtat meg azonnal, de nem száll le továbbra sem a témáról. – Csak arról van szó, hogy nálad Stephen a lelki szemetesláda. Bár néha kétségbe vonom, hogy van egyáltalán lelke.

– Ne hülyéskedj már! Persze, hogy van.

– Ha van, csak te ismered. Fene se érti, neked hogy sikerült ennyire a bizalmába férkőznöd.

– Nem volt ő mindig ennyire… – magyaráznám, azonban Craig félbeszakít.

– Bunkó?

– Távolságtartó.

– Ha te mondod… – hagyja rám, bár nem úgy tűnik, hogy el is hiszi. Iszik egy kortyot a söréből, leteszi, és az asztalra könyököl. – Szóval mi a baj? Elárulod végre?

Felsóhajtok, próbálom összeszedni a gondolataimat. Jó, tényleg nincs minden rendben, viszont nem tudom, hogyan írhatnám körül, mi nyomja a szívemet. Én magam sem értem igazából.

– Semmi, csak kezdek depressziós lenni. Szeretethiányom van, de kicsit úgy érzem, felesleges lenne bárkivel is kezdenem.

A vallomásomat pár pillanat csend követi, majd Craig keserűen felnevet.

– Neked van szeretethiányod? Tudod te, mikor volt nekem utoljára pasim?

Elszégyellem magam. Craig hihetetlenül kedves, intelligens és jó fej, de kissé molett és önbizalomhiányos, ami épp elég ahhoz, hogy nehezen boldoguljon a párkereséssel. Én meg pont neki panaszkodom, ami nem vall túl nagy tapintatra, akkor sem, ha ő faggatott.

– Múltkor azt mondtad, alakul valami… – próbálkozom menteni a menthetőt, de leint.

– Nem lett belőle semmi.

– Sajnálom – mondom őszintén, mire felsóhajt.

– Ezért vagytok ti fura páros Stephennel. Két jó pasi összetart. Aztán meg nézz rám, kinek kellek én?

– Lebecsülöd magad.

– Csak van tükröm – legyinti, én meg nem is tudom hirtelen, mivel deríthetném jókedvre.

– Ha gondolod, bekamuzom Stephennek, hogy randizunk. Akkor tuti felszed – csúszik ki a számon, mire Craig egyből elröhögi magát. Örülök, hogy kicsit sikerült feldobni, ha már elrontottam a hangulatát.

– Egyszer még lehet, hogy elfogadom az ajánlatot – vigyorog rám vidáman. – Ha majd nagyon elkeseredett leszek – teszi hozzá, de én átlátok rajta. Az az igazság, hogy nem lenne ellenére a dolog.

– Ugyan már! Nagyon jól tudom, hogy bejön neked.

– Tény, de én nem vagyok épp egyéjszakás típus. Nem megy nekem az ilyesmi – válaszolja vállat vonva. Igen, ebben egyezik az igényünk, mindketten hosszú távra keresünk. Talán ezért nem nagyon jön össze.

– Tudom.

– Na, láttam, te viszont megint felszedtél valakit.

Elkomorodom. Furcsa beismerni, hogy van is valakim, meg nincs is. Sosem mondtuk ki Charlie-val, hogy együtt vagyunk, és gyanítom, ő nem is így gondol rám. Ami nem különösebben baj, mert most én is csupán szórakozom.

– Nem komoly a dolog, csak összejárunk néha, de szerintem úgyis hamarosan vége.

– Na, ez nem a te stílusod – lepődik meg Craig. Megértem a döbbenetét, mert pár egyéjszakásomról azért tud, de olyan még nem volt, hogy valakit hosszabb távon csak a szex kedvéért tartsak. Ezt még én sem tettem teljesen helyre magamban.

– Nekem mondod? Még Stephen is kiakadt.

– Nem csoda – vágja rá Craig. – Miért csábítson el tőled valakit, aki igazából szabad préda? Nagyon összezavarhattad.

Ezen jót szórakozunk.

 

 

Már másodszor hívom Charlie-t, mert egy hete nem is hallottam felőle. Hosszasan kicseng, mire végre felveszi és beleszól:

– Szia!

– Szia! – köszönök én is, aztán egyből a lényegre térek. – Ráérsz holnap?

– Hm… Még nem tudom.

Szórakozottan cseng a hangja, nehéz eldönteni, pontosan hogyan értsem a válaszát.

– És mikor fogod tudni?

– Nem tudom… – feleli sejtelmesen, és kezd derengeni, hogy valószínűleg rám nincs ideje.

– Keresselek még, vagy épp lerázol? – kérdezek rá a biztonság kedvéért, nehogy én értsem félre, de csak zavart torokköszörülést kapok. Elég egyértelmű a helyzet, de akkor már zárjuk le, mert nem szeretem a befejezetlen dolgokat. – Nem gond, nyugodtan mondd meg, nem akadok ki.

– Oké – sóhajtja a telefonba. – Az a helyzet, hogy szerintem mi nagyon mást keresünk.

– Igen, ez elég valószínű – helyeselek. – Akkor ennyi?

– Ja.

– Jól van.

Elköszönünk. Bontok egy üveg bort, és azon gondolkodom, hogy ez most mit is jelent számomra. Tényleg nem hat meg a dolog, mert ezt vártam már az elején. Pontosabban semmit sem vártam, eleve úgy kezdtem bele, hogy minden kötöttség nélkül jól fogom érezni magam. Ez össze is jött, úgyhogy nincs okom panaszra. Azt hiszem, kezdem felismerni, hogy nem minden alkalommal kell rögtön a szerelmet keresnem valakiben. Vannak helyzetek, mikor egyszerűen csak fejest kell ugranom abban a tudatban, hogy hamar elhaladunk egymás mellett. Meg kellene tanulnom, hogy ne akarjak görcsösen ragaszkodni az emberekhez, és ha így nézzük, jó úton haladok. Ki tudja, talán épp most botlok bele abba, akit igazán keresek…

Előző fejezet    Következő fejezet

Ha tetszett, további könyveinket az alábbi linken tudjátok megvásárolni:

https://webshop.fairbookskiado.hu/termekek/queerbooks-valogatas