14.
Hiába próbálok úgy tenni, mintha semmi különös nem
történt volna, nem megy. Egyszerűen zavarban vagyok Stephen közelében, ami
észrevehetően bosszantja őt. Az a baj, hogy nem csak a tény miatt, hogy
lefeküdtünk, sokkal inkább az a probléma, hogy elkezdtem benne látni az
iszonyatosan vonzó pasit, és képtelen vagyok ezt kikapcsolni. Pedig nem lehet,
neki tabunak kellene lennie. Néha mégis azon kapom magam, hogy rajta felejtem a
pillantásomat, igenis bizsereg a kezem, hogy hozzáérjek, és nehezen szedem össze
az erőt, hogy ezt visszafogjam magamban. Ráizgultam a legjobb barátomra, és
ettől finoman szólva is kitör a frász. Sürgősen találnom kell egy pasit, aki
segít elfelejteni Lucast, mert erre nem használhatom Stephent.
A kocsiban ülök, nincs hangulatom kiszállni, hogy
felmenjek hozzá. Talán egyszerűbb lenne megvárnom idelent, az sokkal
biztonságosabb, csak épp körbe fog röhögni, ha rájön az okra. Na, jó.
Megpróbálom megint megcsörgetni, de nem veszi fel,
tehát rohadtul elaludt. Mondom én, hogy hanyagolni kellene ezeket a buli utáni
edzéseket.
Az előszobában szó szerint belefutok Stephenbe.
– Jó reggelt! – köszön rám, én viszont
elhagyom a szavakat a látványától. Nem azért nem reagált a hívásra, mert aludt,
hanem mert a zuhany alatt állt, és még azóta is csak nadrágot vett
magára. – Mindjárt kész vagyok – teszi hozzá, aztán vidáman
elmosolyodik a reakciómat látva. Fogalmam sincs, mi ütött belém, ezerszer
láttam már félmeztelenül.
– Oké.
– Felöltözzek? – kérdezi, és egy fél
lépéssel közelebb lép, én meg elkapom a tekintetemet.
– Ha edzeni akarunk menni, nem
ártana – felelem, mire felnevet.
– És oda akarunk?
– Tessék?
Elkövetem azt a hibát, hogy végigmérem. A pillantásom
megállapodik a felsőtestén, és csak nagyon lassan nézek a szemébe.
– A napi testmozgáshoz nem muszáj elérni a
teremig.
Nem mozdul, rám bízza a döntést, én viszont hezitálva
ácsorgok egy helyben. Egyfelől átkozottul csábító az ajánlat, másrészt pedig
pont afelé hajlok, ami elől menekülni akarok. Ha harmadszor is elcsábulok, nem
lesz megállás…
– Menjünk – suttogom kiszáradt szájjal,
nem túl határozottan.
– Biztos, Matty?
Szinte búgja a szavakat, én meg sutba dobom a maradék
józanságomat, és áthidalom a köztünk lévő kevés távolságot. Vár, kihívóan bámul
rám, de nem tesz semmit, nekem kell lépnem. Csakhogy nem kéne, nagyon nem…
Megcsókolom, és abban a másodpercben, hogy a szám az
övéhez ér, már nem ereszt. A kezemet a mellkasára simítom, élvezem a bőre
tapintását, Stephen közben a pólómat gyűri egyre feljebb, és én végleg feladom
a küzdelmet. Nem érdekel, semmi sem érdekel…
Tudja, mire vágyom, és ezúttal hezitálás nélkül
megadja. Nem értem, miért nem bírok ellenállni neki, hiszen nem nyomul igazán,
én gyengülök el csupán már a lehetőségtől. Hagyom, hogy felégessen, és utána
csak a hamu maradjon a lelkemben…
Zihálva bámulom a plafont, közben nagyon igyekszem nem
gondolkodni. Stephen fölém hajol, újra csókol, nem enged ki a bűvköréből, én
pedig legyőzötten ölelem át a nyakát és csókolom vissza.
– Mi a fenét művelünk? – suttogom,
amikor elszakad tőlem. Elmosolyodik.
– Ne tegyél fel kérdéseket, sőt válaszokat se
keress – feleli, aztán újra a számon a szája, és én annyira meg
akarom fogadni a tanácsát, de nem megy.
Hazudnék, ha azt mondanám, nem jó vele. Átkozottul
élvezem, valami mégis hiányzik, a testem egyetlen érintésétől hevül, a lelkem
viszont azonnal fázni kezd.
– Ne, Matty – szól rám. – Ne
filózd túl!
Ad még egy puszit, aztán felkel az ágyból, és hívogatón
a fürdő felé int a fejével. Nem követem azonnal, próbálom fejben helyretenni az
elmúlt fél órát. Én nem tudom annyira könnyedén venni, hogy a legjobb
barátommal kefélek. Úgy tűnik, neki nem okoz túl nagy törést, de nekem igenis
zavaró. Bár ezek szerint nem annyira, hogy képes legyek ellenállni…
***
Mindig megvárja, hogy én lépjek, bár szinte
egyfolytában kapom a sejtelmes és néha a nyílt megjegyzéseket. Ezzel valahogy
simán eléri, hogy folyamatosan elveszítsem a fejem. Ha erőltetné vagy rám
mászna, valószínűleg hanyatt-homlok menekülnék, így inkább kiprovokálja, hogy
én legyek az, aki kezdeményez. Az elmúlt hónapban rendszer lett belőle, hogy az
ágyban kötünk ki, és az a legijesztőbb az egészben, hogy egyre kevésbé érzem
úgy, hogy ebben bármi kivetnivaló lenne.
Aztán pont akkor veti el a sulykot, amikor a legkevésbé
számítok rá…
Fogalmam sincs, mi ütött belé, hogy a buli kellős
közepén smároljon le. Ráadásul olyan hévvel, hogy egy pillanatra totál
elfelejtem, hol is vagyunk, csak az térít magamhoz, hogy meghallom Craig
hangját.
– Azt a kurva!
Kijózanodva tolom el magamtól Stephent, a szemében
értetlenség csillog, én viszont csak zavart érzek, és menekülhetnékem támad.
– Hozok még egy kört – erőltetek magamra
egy mosolyt, de még mielőtt válaszolhatna, otthagyom.
Igazság szerint nem tudom, mitől ijedtem meg ennyire.
Nem attól, hogy mások megtudják, mi folyik köztünk, egyszerűen most tudatosult
igazán, hogy ezt sürgősen be kell fejeznünk. Mielőtt annyira messzire jutnánk a
barátságtól, hogy az visszafordíthatatlan lenne…
Mire visszaérek, Stephen nincs az asztalnál, Craig
viszont olyan leplezetlen kíváncsisággal vizslat, hogy az már szinte
kényelmetlen.
– Mi a fenét műveltek? – kérdezi, de nem
akaródzik beismerni az igazat.
– Semmit.
– Az teljesen nyilvánvaló – feleli, és
közelebb hajol. – Összejöttetek?
– Dehogy! – vágom rá felháborodva, mire
felvonja a szemöldökét.
– Hát, nekem nagyon úgy tűnt…
Felsóhajtok, a levegővel együtt a frusztrációmat is
igyekszem távozásra bírni, de nem sikerül. Igen, pontosan tisztában vagyok
vele, mindez hogyan néz ki kívülről. Azt nem tudom eldönteni, hogy én minek
lássam… és hogy Stephen vajon hogyan értelmezi.
– Matt?
Craig hangja nem sürgető, inkább aggódó. Megrázom a fejem,
de nem hagy békén, és az igazat megvallva jólesik a törődése, csak épp nem
tudok mit kezdeni vele.
– Mit műveltek? – teszi fel újra a
kérdést.
– Nem tudom – vallom be, mire ezúttal ő
csóválja meg a fejét.
– Nagyon vékony jégen táncoltok, ugye tudod?
– Persze – motyogom, és abban sem vagyok
biztos, hogy egyáltalán hallja a zenétől.
– Legalább már értem, miért nem láttam mostanában
senkivel.
Erre azért felpillantok, és elönt a pánik a szavak
mögött megbújó utalástól. Idegesen túrok a hajamba, aztán meg sem várom a
többieket, lehúzom az italomat. Craig közben csendben figyeli a gyötrődésemet,
de nem szól semmit.
– Most viccelsz.
– Nem, Matt. Körülötted lóg, rá sem néz senki
másra.
Na jó, ennek véget kell vetni, mielőbb.
– Én mondom, hogy Stephen…
– Ki ne mondd! – vágok közbe, mire Craig
meglepetten elhallgat. Nem, ezt most végképp nem akarom
hallani. – Csak kefélünk, és pont eléggé lefoglalom ahhoz, hogy ne
kelljen mást keresnie – zárom rövidre a témát, Craig meg legyint.
– Akkor tartsd csukva a szemed.
Mérgesen hagyom ott. Azt tervezem, hogy leiszom magam,
és felszedek valakit, mert azzal két legyet ütnék egy csapásra. Egy darabig úgy
tűnik, sikerrel járok, aztán megjelenik Stephen, és meghiúsítja a szándékomat.
Hazaráncigál, de ezúttal nem veszekszem vele érte, csak
szótlanul veszem tudomásul, hogy nem jött össze a kiugrás. Persze ez neki is
feltűnik, és nem hagyja annyiban.
– Mi bajod?
Megvonom a vállamat, és nekilátok levenni a cipőmet.
Nem vagyok biztos benne, hogy jó ötlet belemenni ebbe a beszélgetésbe, de Stephen
nem veszi a lapot.
– Matty…
Felpillantok rá, aztán úgy döntök, nem érdekel, kérdőre
vonom. Talán jobb lesz tisztázni, bármennyire nincs kedvem hozzá.
– Mi volt ez a műsor?
– Milyen műsor? – érdeklődik, de engem
nem ver át. Pontosan tudja, miről van szó, látom az arcán, hallom a hangján, és
különben is: ismerem.
– Tudod nagyon jól – felelem, és
felegyenesedem. Most nincs kedvem a játszmáihoz.
– Most az a bajod, hogy nyilvánosan
megcsókoltalak? – kérdezi óvatosan, mire nemet intek.
– Az a bajom, hogy úgy tettél egész este, mintha
együtt lennénk.
– Egy csók volt! És mi bajod azzal, ha ezt hiszik?
Felsóhajtok. Igaza van Craignek, nagyon vékony jégen
táncolunk. Próbálom úgy megfogalmazni, hogy ne legyek se sértő, se bunkó, és
magamra se haragítsam.
– Az, hogy nem így van.
– Akkor minek nevezed azt, ami köztünk van?
– Hibának, amire rámehet egy
barátság – szalad ki a számon. Stephen arcvonásai megkeményednek, és
tudom, hogy megbántottam. Ha nem félnék a válaszától, rákérdeznék, hogy mégis
mit akar tőlem.
– Én szeretem ezt a hibát – mondja
furcsa hangsúllyal, majd a számra tapad.
Ezúttal minden teketória nélkül ledönt a lábamról. Öt
perc nem telik el, de már csak nyöszörögni vagyok képes, majd végül engedem,
hogy birtokba vegyen, és nem is bánom meg. Fogalmam sincs, honnan tudja
ennyire, mire indulok be, de tökéletesen eltalál minden egyes érintést.
Boszorkányos, ahogy a testemmel bánik. Ha a lelkemet is így meg tudná fogni,
tökéletes lenne, de még csak meg sem rezdül bennem semmi…
Alapvetően nem szeretem az érzelem nélküli szexet,
ebben a Lucasszal töltött idő csak megerősített. Stephennel azonban működik,
mert iránta érzek, ha nem is szerelmet. És pont ez a gond. Rettegek tőle, hogy
egy nap többet akar ennél, mert képtelen lennék megadni neki. Úgy tekintek rá,
mintha a bátyám lenne, de az ember nem bújik ágyba a testvérével. Stephen nem
épp romantikus típus, az viszont tiszta számomra, hogy velem hajlana arra, hogy
megpróbálja. Na, ez az, amitől kitör a frász.
Túl sok szabadidőm van mostanában, amivel nem tudok mit
kezdeni. Ilyenkor olvasok vagy játszom, de két hete rászoktam, hogy beülök az
autóba, zenét kapcsolok, és céltalanul furikázok. Az egyetlen probléma ezzel,
hogy közben egyfolytában gondolkodom.
Még mindig borzasztóan hiányzik Lucas. Hiába nyomunk le
átkozottul intenzív meneteket Stephennel, utána mintha sokkal erősebb lenne
bennem a hiány. Vágyom Lucas mosolyára, az ölelésére, a beszélgetéseinkre, és
arra, hogy egyszerűen csak velem legyen. Nem találom magam nélküle, és erről
biztosan nem csupán a megszokás tehet. Még mindig megdobban a szívem, ha azt
látom, hogy elérhető a neten, és rossz, hogy nincs miért néznem napközben a
telefonomat. Annyira gyorsan és könnyedén belopta magát az életembe, szinte
észre sem vettem, már minden körülötte forgott. Hogyan szúrhattam el így?
A zene elhalkul, amikor fogadom a beérkező hívást.
Stephen hangja betölti az autót.
– Szia, merre vagy?
– Kocsikázom.
– Azt hittem, már itthon
leszel – feleli, és ebből tudom, hogy épp nálam van. Nincs kedvem
hazaindulni, találkozni vele pedig még kevésbé. Igazából senkit sem akarok
látni, de ha mondanám, akkor sem érdekelné. A fejébe vette, hogy kirángat a
depressziómból, én viszont jobb szeretném, ha békén hagyna.
– Majd megyek.
–Siess! – mondja, és leteszi. A zene ismét
megszólal, de pont Lucas egyik kedvenc dalára vált a lejátszó, én meg
ingerülten kapcsolom el, miközben rákanyarodok a szokásos útvonalra.
Nem értem, miért fáj még mindig ennyire, hogy kidobott.
Két és fél hónap telt el, és én továbbra is megveszek utána. Nem kellene már
múlnia, halványodnia bennem a szerelemnek? Vagy azért van így, mert ő volt az
első, akibe igazán beleszerettem?
Ő talán rég el is felejtett, csak én vagyok olyan
hülye, hogy szüntelenül utána sóvárgok. Talán már mással múlatja az idejét…
Megszorítom a kormányt. Pocsék érzés elképzelni őt
valaki mással, miközben én meg mit művelek? Befogtam búfelejtőnek a legjobb
barátom. Pont azt, akire féltékeny volt…
Leparkolok a ház előtt, aztán ülök lehunyt szemmel
hosszú percekig, a zenét hallgatva. Megpróbálom összeszedni magam, mire
felmegyek, mert nincs kedvem pont Stephennek kiönteni a lelkemet. Megint. Talán
ha határozottabban kiálltam volna amellett, hogy ne avatkozzon az életembe, nem
itt tartanánk. Melyik az erősebb érzés: a barátság vagy a szerelem?
– Már kezdtem aggódni – fogad Stephen az
előszobában, én viszont megvonom a vállamat, és a cipőfűzőmnek szentelem a
figyelmemet.
– Nem volt miért.
– Mostanában eléggé bezárkóztál – mondja,
erre viszont nem tudok mit felelni, inkább ráhagyom.
– Lehet.
– Mi a baj, Matty? – kérdezi, miközben
közelebb lép, hogy megcsókoljon. Elhajolok előle, és a konyha felé indulok.
– Semmi – vetem oda félvállról, de
igazság szerint nem számítok rá, hogy ennyivel beéri. Nem is Stephen lenne, ha
ilyen könnyen lerázhatnám.
– Miért hazudsz?
Két szó, mégis katalizátorként hat, belobban bennem az
első szikra. Mérgesen fordulok vissza, Stephen pedig meglepve torpan meg.
– Mert téged úgysem érdekel, mit érzek.
– Ez nem igaz!
Lehunyom a szememet, tényleg próbálok nem veszekedni
vele, pedig lehet, hogy az lenne a megoldás. Rázúdítani évek haragját és
elkeseredettségét.
– Akkor is érdekelt, mikor képes voltál elmarni
mellőlem mindenkit? – sziszegem, Stephen pedig idegesen megnedvesíti
az ajkát. Nem válaszol azonnal, az is meglep, hogy egyáltalán reagál valamit.
– Nem akartalak bántani.
– Nem? – kérdezem dühösen. – Akkor
mégis mi volt a kicseszett célod, hm?
Nem néz a szemembe, csak álldogál némán, én meg
feladom.
– Hagyjuk.
– Sajnálom.
– Hát persze.
– Nem gondoltam, hogy ennyire belezúgtál. Nem volt
hozzád…
– Be ne merd fejezni a mondatot! – vágok
a szavába, mire döbbenten hallgat el. Ezúttal nem kapja el a tekintetét,
elszántan bámul rám, és attól tartok, most tényleg nagyon túlmegy a határon.
– És mi lesz, ha kimondom? – kérdezi
közelebb lépve. – Eltöröd az orrom? Most már erre gerjedsz? Ezzel
fogott meg?
Berobban bennem a második szikra. Igazság szerint nem
tudom, mit tervezek, nem akarom megütni, de esélyem sem lenne rá, mert
gyorsabb. A falnak lök, satuba fogja a két kezemet, de csak annyit érek el a
szabadulási kísérlettel, hogy felüvöltök a fájdalomtól, amikor kicsavarja a bal
karomat. Ez magamhoz térít, de a következő pillanatban Stephen az ajkamra mar,
ezzel az összes dühömet átfordítva. Az érintéseinkben csupa indulat tombol, és
ez megrémít. Elereszti a karomat, én viszont arra használom a szabadságomat,
hogy eltoljam magamtól.
– Elég! Így nem…
– Megadom, ha ezt szeretnéd.
Zihálok. A kezemet továbbra is a mellkasán tartom,
pedig nem mozdul, nem próbálkozik újra. Bele sem merek gondolni, milyen irányba
indultunk el, csak azt tudom, hogy ez így nem jó. Stephen is rájön, hogy
vakvágányra futott, mert mentegetőzni kezd.
– Sajnálom, elvesztettem a fejem.
Bólintok, de továbbra sem pillantok rá. Most nem akarom
tudni, hogyan néz rám.
– Én is.
Óvatosan visszakúszik a keze az arcomra, és én nem
lököm el.
– Még mindig? – kérdezi.
– Igen.
– Matty… – sóhajtja, mielőtt megcsókol.
Ezúttal csupa lágyság, vigaszt találok benne, és belekapaszkodok. Nem kellene,
de nem bírok ellenállni. A falnak dőlök, Stephen pedig a nyakamra hajol, közben
a nadrágomat gombolja, és innentől nem is érdekel semmi más. Nem akarok
gondolkodni…
Előző fejezet Következő fejezet
Ha tetszett, további könyveinket az alábbi linken tudjátok megvásárolni:
https://webshop.fairbookskiado.hu/termekek/queerbooks-valogatas
Megjegyzések
Megjegyzés küldése