Hatalmas esőcsepp landolt a
férfi orrán. Ő felsandított az égre, az óriási, sötétszürke felhők már teljesen
beborították. Fél órája, amikor elindult a menet, még tiszta volt az ég, szikrázóan
sütött a nap. Nem mintha bánta volna, jobban szerette ezt, mint a rekkenő
hőséget.
A cseppek egyre sűrűbben
hulltak, és egy hirtelen széllökéstől a férfi megborzongott. Megfordult a
fejében, hogy kiválik a tömegből, és hazamegy, látta, hogy többen is lemorzsolódnak – biztos
megijedtek az esőtől –, de úgy döntött, ő nem fog. Igenis
végigcsinálja.
Amúgy is élvezte, még egyedül
is. A kamionokról előle és mögüle is dübögött a zene, a hanghullámok a feje
fölött csaptak össze, ő pedig a ritmusra lépett, szinte már táncolt. Évek óta
először jött ki a pride-ra, újra át akarta élni az összetartozás érzését, a flow-t,
kicsit kötelességének is érezte. A volt párja kifejezetten ellenezte, így amíg
együtt voltak, meg sem fordult a fejében, hogy részt vegyen a felvonuláson.
De most szabad volt, és elkapta
a gondolat, hogy ez lenne a legjobb első lépés az újrakezdéshez. És eddig egyáltalán
nem is bánta meg. Az eső ellenére sem, pedig már majdnem zuhogott.
Hirtelen eltűntek a rá záporozó
esőcseppek. Ösztönösen nézett először felfelé, az óriási, szivárványszínű
esernyőre, csak utána pillantott balra, a mellészegődő, vidáman mosolygó – jobb
kifejezés híján – srácra. Huszonöt év körüli lehetett, filigrán, vagy
egy fejjel magasabb nála, tehát olyan százkilencven centi. Fiúnak tűnt, bár a
körme szivárványosra volt festve, rózsaszín, mélyen kivágott pántos-rojtos
felsőt, és fehér, bő szárú nadrágot viselt. Ehhez képest a csillámos
szemhéjfesték szinte már szolidnak tűnt.
– Szia! – köszönt
rá a srác. – Gondoltam, megvédelek a zuhétól.
A férfi zavartan pillantott
körbe. Rengeteg mindenkit választhatott volna még a srác rajta kívül…
– Ez kedves, köszönöm. De
miért pont engem?
– Mert érdekesnek tűnsz.
– Érdekesnek? Én? – pislogott
zavartan a férfi. Egyáltalán nem gondolta magát érdekesnek. Sőt! Nem viselt
semmit, ami szivárványos vagy túl színes, teljesen átlagos külseje sem tette feltűnővé.
Világoskék farmerjában és fekete pólójában még a tömeg kevésbé színes része
mellett is egészen szürkének érezte magát.
– Igen. A kisugárzásod
mindenképp az.
– Oh, értem. – Pár
percig némán sétáltak egymás mellett, a srác rendületlenül vigyorgott és
tartotta a feje fölött az esernyőt. És bár nem a férfi akart lenni az első, aki
megszólal, nem bírt a kíváncsiságával. – Melyik betűt képviseled?
– Q, mint queer.
– Azt sosem értettem
pontosan. Megmagyaráznád?
– Egyszerre vagyok minden
és semmi. Nem szeretem a címkéket.
– De hát ez is egy címke.
– Igen, de alatta ott az
összes többi.
– Oh, értem! Nem szereted a
címkéket, tehát magadra aggatod mindet.
– Még mindig jobb, mint
eggyel ketrecbe zárni magad. Így az lehetek, aki lenni akarok.
– Hát ízlések és pofonok.
Én jól elvagyok a címkémmel.
– Ami? – pillantott
rá a srác felvont szemöldökkel.
– Meleg.
– Hmm.
– Túl hétköznapi?
– Miért gondolod, hogy én
nem vagyok hétköznapi?
– Hát most biztosan nem
vagy az.
– De ez nem is hétköznapi
alkalom.
– Az igaz. Kérdezhetek
valamit?
– Persze. Bár eddig se
fogtad vissza magad – somolygott a srác.
Ez jogos volt. De a férfi úgy
érezte, ez az eddiginél kényesebb kérdés, és nem akart ajtóstul rontani a
házba.
– Nem sértésből, vagy
ilyesmi… De milyen neműnek születtél?
A másik elnevette magát.
– Fiúnak, és jobbára annak
is tartom magam.
A férfi jobb szemöldöke a
magasba ívelt.
– Jobbára?
– Vannak lányos dolgaim.
Mármint olyan dolgok, amiket az emberek többsége annak tart. Én nem, de nehéz
függetleníteni magad, ha mindenhonnan azt látod-hallod, hogy ezek csajos
dolgok.
– Értem.
– És te? Csak itt vagy egyedül,
vagy…?
– Éppen nincs senkim. Öt
hónapja másztam ki egy rohamosan romló kapcsolatból.
– Oh, sajnálom. És meddig
tartott?
– Majdnem hat és fél évig.
– Az pedig szép hosszú idő.
Én még elképzelni se tudom. Mi történt?
– Nem igazán tudom – vont
vállalt a férfi. – Azt hiszem, a szokásos. Elkezdtünk távolodni,
mások lettek a céljaink, az értékrendünk.
– Ez szomorú.
– Megesik. Már eljutottam
arra pontra, hogy úgy gondoljam, jobb ez így.
– És akkor most élvezed az
életet? Vagy párt keresel?
– Hmm. Igazából azt hiszem,
egyik sem. Amúgy sem voltam soha túlságosan hedonista. Aktívan épp nem keresek
senkit, de ha betoppan a herceg akármilyen lovon, nem fogom kirúgni.
A srác elnevette magát.
– Nagyon tetszik a humorod.
– Köszönöm – biccentett
a férfi, és nem kötötte a másik orrára, hogy igazából nem tartja magát
humorosnak.
Az eső közben elállt, a viharos
széllökések viszont egyre erősödtek. Egy hevesebb rohamnál segítenie kellett a
srácnak, hogy ne csavarja ki a kezéből az esernyőt.
– Szerintem jobb lenne, ha
most összecsuknád, mielőtt baja lesz. Megázni már nem fogunk, és napszúrást
kapni sem. És hamarosan odaérünk.
– Igazad van – bólintott
a srác, majd összecsukta az esernyőt. – A karom is kellőképp elfáradt
már, szóval ideje volt.
A felvonulás végéig hátralévő
időt szótlanul tették meg, de a srác nem tágított mellőle. Úgy tűnt,
elgondolkodott, ő pedig nem akarta háborgatni. De a csend sem tűnt
kellemetlennek, egészen addig, míg be nem értek a felvonulási útvonal végéül kijelölt
parkba. Akkor viszont kezdett kínos lenni, a férfi pedig amúgy is indult volna
haza.
– Köszönöm szépen a
kellemes társaságot.
– Nem maradsz a bulira? – biggyesztette
le a száját csalódottan a srác.
A férfi elmosolyodott.
– Nem, nekem ennyi elég
volt mára. De tényleg feldobtad a napom, mondjuk egyébként sem volt rossz.
– Szívesen – nevette
el magát a srác, bár nem tűnt szívből jövőnek. A férfi legyűrte a gombócot a
torkában. Noha a társaságot tovább is el bírta volna viselni, a bulihoz tényleg
nem volt kedve. Intett még egyet, aztán elfordult, hogy elinduljon, de a srác
utánaszólt.
– Várj! – A férfi
visszafordult. – Elkérhetném… valamilyen elérhetőségedet? Bármit.
Nem értette a hirtelen jött
bizonytalanságot. A srác végig magabiztosnak és határozottnak mutatkozott,
furcsa volt, hogy most úgy állt előtte, mint aki teljesen megszeppent. A férfi
tett előre egy lépést. A srác közben előhalászta a mobilját, és várakozóan,
kissé félszegen pillantott rá.
– Telefonszám – mondta
a férfi. A srác bólintott babrált kicsit a készülékkel, aztán újra
rápillantott.
– Mondhatod.
A férfi lediktálta a számát. Harminckét
éves volt, ismert minden alkalmazást, amit a huszonévesek használtak. Majdnem minden
közösségi platformon volt profilja, de kíváncsi volt, mit kezd a srác a
telefonszámával.
A férfi három órája ért haza.
Elfáradt, úgyhogy miután lezuhanyozott, végigdőlt az ágyon, és olvasott. Talán
el is szenderedett, mert a könyv az ágyra csúszott a kezéből, viszont a mobilja
zizegésére felriadt. Aztán csodálkozva meredt a készülék kijelzőjére, miután
kikotorta a takaró alól. Sms-t kapott.
Szia, hogy vagy?
Jól, épp kiheverem a mai napot.
Milyen a buli?
Uncsi. Már ott is hagytam. És
arra gondoltam, hogy szívesen beszélgetnék. Felhívhatlak? Jó hallgatni a
hangod.
Hívj!
Néhány másodperc múlva már
csörgött is a telefonja. A kölcsönös köszönés után azonban néhány pillanatra el
is akadt a társalgás, míg végül a férfi megszólalt.
– Miért volt uncsi a buli?
– Ah, azt hiszem, csak
valami izgalmasabbra vágyom.
– És az én lennék?
– Jelenleg igen. Mesélj,
mit csinálsz most?
– Olvasok. Gondolom, nem
túl izgi.
– Dehogynem! Kíváncsi
vagyok rá!
A férfi felnevetett, de azért
elmesélte, mit olvas épp. A srác hümmögve nyugtázta, megkérdezte azt is,
mennyire tetszik neki, aztán hirtelen félbeszakította egy mondat közepén.
– Nagyon nyomulósnak
tartanál, ha azt mondanám, hogy látni is szeretnélek, nem csak hallani?
– Lehet – nevetett
fel a férfi. – De egyáltalán nem bánnám.
– Szuper! Tudok egy jó kis
melegbarát helyet a belvárosban, az jó neked?
– Merre van?
A férfi önkéntelenül is
bólintott, mikor a srác megmondta a címet. Ismerte a helyet, nem messze lakott
tőle, sokszor elsétált mellette, bár odabent még soha nem járt. De egyszer mindennek
eljön az ideje.
– Én nagyjából fél óra
múlva ott vagyok, az jó neked? – kérdezte a srác.
– Tökéletes.
Csak azután futott végig az
agyán a gondolat, hogy a srác most tulajdonképpen randira hívta, miután
letették a telefont. Úgy döntött, nem esik pánikba, bár rég randizott, annyira
azért nem volt az régen, és mások is megoldják. Mindenesetre esze ágában sem
volt túlzásba vinni. Fekete farmert és egy lila inget húzott elő a szekrényből.
Ebben legalább egy kicsit passzolni fog a srác öltözékéhez. Már amennyire a
rózsaszín meg a lila passzolnak egymáshoz.
A srác már messziről mosolygott
rá, amikor meglátta. Puszival üdvözölte, aztán bementek, kerestek egy félreeső
asztalt. Az első körre meghívta, a másodikra ő a srácot. A társalgás is gyorsan
beindult, hamarosan már világnézeti kérdéseket feszegettek. Őszintén nem
gondolta volna, amikor a srác mellé lépett a felvonuláson, hogy ennyire
intelligens. Kicsit el is szégyellte magát az előítéletessége miatt.
Aztán hirtelen csend állt be
köztük. A srác tekintete már homályosan csillogott az elfogyasztott
alkoholmennyiségtől, a nyelve is kezdett összeakadni. De nem ez volt a meglepő,
hanem az, mikor a srác végigsimított a kézfején, aztán az arcán. A férfi szeme
elkerekedett.
– Te most tényleg rám
hajtasz? – vonta föl a szemöldökét. Rendben, ő sem lehetett már
teljesen józan, máskülönben nem kérdez rá a nyilvánvalóra. De annyira
különösnek érezte, hogy ez a srác érdeklődik iránta.
– Azt hiszem… – A
srác közelebb hajolt, a szeme élénken csillogott. – Azt hiszem, igen.
Zavar? Biztos nem vagyok az eseted.
– Nincs kifejezetten esetem – válaszolt
türelmesen, miközben arrébb rakott egy poharat a másik keze ügyéből, mielőtt leverné.
Határozottan kezdte úgy gondolni, hogy már eleget ittak, és ideje lenne hazamenni. – És
ha zavarna, el sem jöttem volna.
– De jó! – Széles
vigyor kúszott a srác arcára, aztán még közelebb hajolt, és szájára nyomta a
sajátját. Néhány másodpercig ebben a pózban maradtak, aztán a férfi elhúzódott.
– Viszont én lassan mennék.
Késő van, és lehet, hogy puhány vagyok, de kimerített a mai nap.
A srác nevetett, de azért
bólintott, és felállt, szedelődzködni kezdett. A karjára vette az esernyőt, és
kissé labilis léptekkel elindult a kijárat felé. A férfi gyorsan követte, mert
attól tartott, még a végén baja esik. Szerencsére sikerült kijutniuk a levegőre
baleset nélkül, ott viszont a srác bizonytalanul nézett körbe.
– Merre laksz? – fordult
aztán hozzá. – Hazakísérlek.
– Én most inkább téged
szeretnélek biztonságban tudni. Te merre laksz?
– Messze – sóhajtott
a srác. – Hívok egy taxit.
Előkotorta a telefonját, kis
ideig matatott rajta, majd a férfira nézett.
– Öt perc, és itt lesz.
Mikor látlak legközelebb?
A férfi elnevette magát.
– Mi lenne, ha ezt holnap
beszélnénk meg, ha elmúlt a mámor?
– Pedig jól vagyok. – A
srác lépni akart egyet felé, de megtántorodott, és majdnem a karjába zuhant. – Oké,
talán egy kicsit tényleg becsíptem. De nem felejteném el, ha megbeszélünk
valamit!
A férfi elmosolyodott, és
megfogta a srác kezét.
– Úgyis tudod a számom.
Holnap is tudunk beszélni.
– Hát jó – sóhajtott
a srác. Közben begördült a taxi, és miután tisztázták, hogy érte jött, odaszólt
a sofőrnek. – Egy pillanat! – Aztán odafordult a férfihoz,
és a kezébe nyomta az esernyőjét. – Ezt nálad hagyom megőrzésre. Így
muszáj leszel még velem találkozni, hogy vissza tudd adni.
– Rendben, szívesen
vigyázok rá. Most viszont menj, mielőtt lelép a taxid! Jó éjszakát!
– Neked is! – A srác
odahajolt, röviden megcsókolta, aztán már ugrott is be a kocsiba. A férfi
elmélázva bámulta a szivárványos esernyőt, amit a kezében lóbált. Lehet, hogy
inkább otthon hagyja legközelebb… Biztos, ami biztos.
Ha tetszett, további könyveinket az alábbi linken tudjátok megvásárolni:
https://webshop.fairbookskiado.hu/termekek/queerbooks-valogatas
Nagyon klassz...köszönöm.
VálaszTörlés